Az első emlék és egyben a szerelem kezdete is, a felejthetetlen 83-as budapesti C-csoportos Világbajnokság volt. Ancsinék sikerét nem lehet elfelejteni, különösen nekem. Miközben Anyu a kórházban fekszik, a hamarosan megszülető öcsémmel a hasában, én a napköziben nem autókat, meg napocskákat rajzolgatok, hanem Ancsinékra használom el az iskola összes piros filctollát.

Eltelik 25 év, mi pedig immár együtt őrjöngünk a mindent eldöntő negyedik gólunk után, majd pedig megkönnyezzük a magyar himnuszt. A feljutást, azt amiről korábban még álmodni sem mertünk, azt amit elsősorban néhány megszállottnak köszönhetünk. Két valódi csapattal és kevesebb, mint egy tucat fedet csarnokkal. Na ez valóban világszenzáció! Gratulálok és köszönet érte srácok.