Micsoda kezdést mutatott ma be a Lakers, a közönségnek nem is tetszet, de ez legyen az ő bajuk. 63 pontot dobni egy félidő alatt a rájátszásban, ráadásul idegenben, nem rossz, főleg nem ebben a retteget arénában. Meg is lett a jutalmuk, hiszen 19 pontos előnnyel fordultak.
Kobe a záró negyed elején egy kicsit eltűnt, de amikor kezdet meleg lenni a helyzet és az ellen már csak hét pontra volt, dobott egy főcsoport döntőt érő hármast. Gondoltam én, mert ekkor a Utah elkeseredet, de sikeres tűzijátékba kezdet, hiszen a kihagyott Fisher büntető után, már csak egy triplányi különbségre voltak. És maradtak.
A másik mérkőzés jóval szorosabb összecsapást hozott. Igen, voltak véleményes ítéletek, mint az egész rájátszásban, de úgy gondolom, ez már inkább alapozás a hetedik mérkőzésre. Kicsit megdolgozzuk a bírókat, nyomás alatt tartjuk, aztán hazai pályán meg felkötjük a túrabakancsot. Mielőtt szó érné a ház elejét, James király valóban szabálytalan volt Pierce-el szemben, de erre az egyre kihegyezni a vereséget nevetséges dolognak tartom.
