Két és fél negyeden keresztül nem hittem a szememnek. Ezek szerint csak kérnem kellett és a Los Angeles Lakers végre nagybetűs csapatként működött, ami ráadásul kiváló dobó százalékkal is párosult. Már a visszaalvás gondolatával játszadoztam, amikor történt valami.

Elkezdet védekezni a Boston, ezáltal pedig ritmusa lett a játékuknak. Pattogtak a lábak hátul, sültek a kezek támadásban, míg az ellennél, ekkor már nem volt senki, aki megállíthatta volna Poseyékat. Mindent elárul az elképesztő fordulatról, hogy az első negyedben két ponttal többet dobott a Lakers, mint a teljes második félidőben.

Még az eddig hiába ostromolt és stabil falnak tűnő Kobe is ledőlt. Nem csoda, mert amit Pierce, a többi bostoni játékos segítségével ma rajta dolgozott, az a döntő eddigi legnagyobb alakítása volt. Elfáradt, begörcsölt vagy csak nagyon megfogták? Ő is csak emberből van.

Pierce: Kő!
Bryant: Olló!
Pierce: Én nyertem!