Két világbajnok, két teljesen eltérő módon megszerzett aranyérem, de a himnusz és az érem mégis ugyanolyan fényes. Mit csinált ez a vagány kislány, te jó ég. Úgy verte el világot, mint annak idején Darnyi Tamás. Az pedig már nagyon magyaros, hogy az egyik kis híján abbahagyta, a másikat edzőjével együtt az elmúlt öt évben pedig folyamatosan támadták. Akinek valaha is köze volt az élsport egészen furcsa hazai állapotaihoz, az tudja miről beszélek. Ügyvéd apukák, rövid szoknyás anyukák világában, megannyi potenciális klasszisunk vérzik el idő előtt. Szerencsére Ők nem vesztek el a süllyesztőben.

Egyébként pedig, elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik tegnap este úgy gondolták, hogy egy közveszélyes őrült rodeózik az utakon. Elismerem annak látszott, de én tényleg megpróbáltam figyelni mindenkire, viszont a női 400 vegyes döntőjére haza akartam érni. Látni akartam Hosszú Katinka úszását, ahogy felér a csúcsra, mert tudtam, hogy nyerni fog. Mint ahogy 96-ban is tudtam, hogy Czene surranó pályája csak a jól felépített taktika része és megfogja csípni a finnt. Mondtam is neki almádiban az általunk rendezett sportfesztiválon, hogy a fél közgázt átcsábítottam a Körcsarnokba, hogy neki szurkoljon. Vicces volt, ahogy az éjszaka kellős közepén, dülöngélő emberek rohannak végig a Rákóczin és a Kerepesin, de megérte.